Nem újkeletű dolog, de az utóbbi néhány évben mindenképpen meghatározó tendenciává vált, főleg az amerikai filmgyártásban a feldolgozások (remake-ek) készítése. Ez leginkább a horrorfilmek területén figyelhető meg. Sajnos ezen folyamat mögött negatív dolgok állnak, az ötlettelenség és a közönség igényeinek csökkenése vezethet ahhoz, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg klasszikus horrorfilmek mozis feldolgozásai a vásznon. (Témánk a klasszikus horrorokat érinti, tehát ebben a bejegyzésben nem foglalkozunk a nagy számú japán, illetve európai (főleg spanyol) horrorfilm feldolgozásával, melyek az elmúlt évtized amerikai horrorkínálatának 90%-át adták)
Az újragondolás, újraforgatás mint említettem nem az utóbbi évektől eredeztethető. Külön is kell választanunk mindjárt az elején néhány fogalmat. Általában a remake alá vesznek minden olyan alkotást, amit újra elkészítenek. Ez alól mi egyértelműen kivesszük a könyvfeldolgozásokat. Egy könyv megfilmesítése a rendező munkáját dicséri (vagy éppen kárhoztatja), több nézőpontból elkészíthető egy-egy alkotás, így itt remakeről nem beszélhetünk.
Mielőtt azonban mélyebben belemennénk az összehasonlításokba, talán érdemes egy kicsit áttekinteni a horrorfilmek első évtizedeit, és egy gyors képet alkotni az elmúlt évszázad első felének rémfilm-terméséből.
A mozi megszületésével szinte egyidős a horror. A némafilm korszak legnagyobb alkotásai között nem egy horrorfilmet találunk. Az első jelentősebb alkotás a Der Golem (A Gólem, 1915/1920). A film kevésbé horrorisztikus, inkább egy társadalmi dráma, mely a keresztények és zsidók közötti együttélésre fókuszál. Látványában és kifejezésvilágában messze kortársai előtt jár. A fények és árnyékok használata mind a mai napig a horrorfilmek egyik alapköve. Az 1919-es Das Cabinet des Dr. Caligari (Dr. Caligari) a német expresszionizmus egyik előfutára és a modern horror mérföldköve. Vizualitása messze túlmutat az akademista felfogáson, majdnemhogy szürrealista világot tár elénk. A rendező játszik az elménkkel, manipulálja a teret, a perspektíva merész felhasználásával teremti meg világát. Ugyanebben az időszakban született meg az egyik legerősebb horror alkotás, a Nosferatu, eine Symphonie des Grauens (1922). Az első Drakulafilm, igaz az alaptörténet némileg módosítva kerül feldolgozásra. A színes (monocolor) negatívok, az expresszionista látásmód, az eredeti helyszínek mind hozzájárulnak a film időtállóságához. Természetesen nem elfeledve Max Schreck zseniális alakítását.
Der Golem (A gólem - 1915/1920)
The Mummy (A múmia - 1932)
A 40-es években főleg a Universal Studio öntötte magából a jobban-rosszabbul sikerült alkotásokat, főleg már meglevő karaktereikre specializálódva, mint például a House of Frankenstein (1944), House of Dracula (1945), The Mummy's Hand (1940), The Mummy's Ghost (1944). Ezen filmek mind részei az úgynevezett "Universal Studio Monsters" érának, amely a húszas évek közepétől egészen a 60-as évekig tartott. A Universal Studio égisze alatt nem csak a fent említett szörnyek jelentek meg, de elkészítették The Huntchback of Notre Dame (a notre dame-i toronyőr, 1923), The Phantom of the Opera (Az operaház fantomja, 1925) című filmeket, valamint új szörnyként a farkasembert is: The Wolf Man (1941).
House of Dracula (1945)
Az ötvenes évek a "Creature features" évtizede. Se szeri se száma a különböző szörnyes, óriáslényes filmeknek. A klasszikus horror gonoszok kicsit pihenni mentek és helyüket átvették a különböző zsugorodó, vagy éppen növekvő, avagy mindenféle lényekké átváltozó tudósok. Ezen időszak kiemelkedő filmjei közül néhány: The Fly (A légy, 1958). Ebben a filmben a legendás Vincent Price-t láthatjuk az egyik főszerepben. Remek feszültségkeltés és jó trükkök jellemzik a filmet. Them! (Ők! - 1954) - óriáshangyák támadnak egy ártatlan településre az új-mexikói sivatagban. The Incredible Shrinking Man (A hihetetlenül zsugorodó ember - 1957) szintén remek trükkökkel, sok rávetítéssel és összefényképezéssel teremti meg a feszült hangulatot. A Universal Studio is beszállt a "creature" bizniszbe a mára már klasszikus Creature from the Black Lagoon-nal (A fekete lagúna szörnye - 1954). Az egyik legjövedelmezőbb film pedig The Beast from 20,000 Fathoms (Pánik New Yorkban - 1953) volt. Egy mutáns óriásgyík randalírozik a nagyvárosban. A speciális effektusok korát meghazudtolóak, stop-motion technika és kék háttér alkalmazása felső fokon. Nem csoda, hogy a kb 210,000 dolláros költségvetés mellett megtermelt 5,000,000(!) dollár hatalmas kasszasiker volt.
Them! (Ők! - 1954)
Visszatérve témánkhoz néhány további filmcím az ötvenes évek szörnyfilmjeiből: Revenge of the Creature (1955), Tarantula (1955), The Creature Walks Among Us (1956), valamint a mára már kultsztátuszba került The Blob (A massza - 1958) Steve McQueennel a főszerepben. A legtöbb szörnyfilmre jellemző volt ebben az időszakban, hogy fekete-fehérben forgatták őket, és általában 1.66:1, vagy 1.37:1 képaránnyal, azaz 4:3-as vászonra optimizálva. (A katódsugárcsöves televíziókészülékek képaránya is ez volt egészen az utolsó néhány évig.)
Az 50-es években megjelenik a "low budget" horror, azaz a kis költségvetésű "b" mozi. Jellemzőjük, hogy általában másolni próbálják a nagy stúdiók filmjeit, főleg mélytengeri szörnyes, vagy klasszikus karakterek másolatával foglalkozó alkotások készülnek ebben a kategóriában. A trükkök elmennek, de azért messze nem kiemelkedőek, a színészi játék is hagy maga után kívánni valót. Ilyen "b" horror pl. az I Was a Teenage Frankenstein (1957), Queen of Outer Space (1958), Monster on the Campus (1958), Terror from the Year 5000 (1958). Ebben az "olcsó" kategóriában is születtek kiemelkedőbb alkotások. Főleg Vincent Price nevéhez köthetőek, mint pl. a House on Haunted Hill (Ház a kisértethegyen - 1959), vagy The Tingler (A bizsergető - 1959). (Ebben az időszakban jelenik meg a horror egy érdekes mellékága, a sci-fibe ágyazott rémtörténet. Amerikában ebben az időben tombolt az UFO láz, így nem csoda, hogy számolatlanul születtek a jobb és még inkább a rosszabb sci-fi/horrorok, mint pl a Plan 9 From Outer Space (1959) (amit a világ legrosszabb filmjének választottak nem egy helyen, drakula és űrlények együtt, Ed Wood mára már kultikus filmjében), vagy Invasion of the Body Snatchers (A testrablók támadása - 1956) amely mára már klasszikusnak számít.
The Tingler (A bizsergető - 1959)
King Kong
Az eredeti 1933-as film a filmtörténet egyik meghatározó alkotása nem is annyira cselekmény, mint inkább a trükkök miatt. A stop motion és a rávetítés alkalmazásának mesterpéldáját látjuk a filmben. A vetített hátterek és a makettek együtt mozgása mind a mai napig megállja a helyét. A King Kong volt az első film, mely szimfonikus aláfestőzenét kapott. Az óriásmajom küzdelme a távoli dzsungelben, majd halála a betonmonstrumok között azóta sem lett drámaibban feldolgozva. Az 1976-os feldolgozás a történeten is csavar egyet, egy olajkutató cég fedezi fel Kongot. A látványra nem lehet panasz, ugyanakkor sokszor elmarad az eredeti filmtől. Kong szerepére egy embert szerződtettek, aki meglehetősen idétlenül mozog a gorilla jelmezben. Sokkal hitelesebb a '33-as makett. A 2005-ös feldolgozás sokkal inkább hű marad az eredeti filmhez, ugyanakkor szakít a "hagyományokkal" és előtérbe kerül a computer animáció. A hangsúly áttolódik a látványra. A film túl hosszúra sikerült, sok a felesleges akciójelenet és túl lassú a felvezetés. Mindkét feldolgozásfilmre igaz, hogy eltűnt belőlük az a "varázslat" amelyet az eredeti film nyújtott.
Az 1933-as King Kong egyértelműen alapmű. A 2005-ös nézhető, de fenntartásokkal, sok az erőltetett romantika és a computer grafika. Az 1976-os közepes, de meg sem közelíti az eredeti filmet.
King Kong - 1933. Rendezte: Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedshack
King Kong - 1976. Rendezte: John Guillermin
King Kong - 2005. Rendezte: Peter Jackson
The Mummy (A múmia)
Az 1932-es eredeti változat egy meglehetősen lassú folyású, apránként felépített dráma. Horrorelemeket is tartalmaz, de nem erőszakos film. Boris Karloff zseniálisan alakítja az életre kelt rémet, a maszkmesterek is feledhetetlen munkát végeztek, amikor megalkották az ikonikus arcvonásokat. A film egyértelműen a kevesebb az több elvet követi. Inkább a párbeszédek dominálnak. Érződik rajta a német expresszionista hatás, valamint a feszültségkeltés elemei mind megtalálhatóak benne, hiszen a Hays Code előtt született, amely jó időre bekorlátozta a horrorfilmeket. Az 1999-es feldolgozásban már az akciók dominálnak.
Gyors vágások, sok kalandelem, és computer grafika. A múmia kinézete messze elmarad az eredeti filmétől, nem is igazán érthető, hogy miért kellett az archoz számítógépes technikát alkalmazni. Ugyanakkor a film újra felélesztette a kihalófélben levő kalandfilmet, ezért akár hiánypótlónak is nevezhető.
Az eredeti film Boris Karloff briliáns alakítása miatt örökre a csúcson marad, de a feldolgozásnak sem kell szégyenkeznie, jól összerakott, a közepesnél jobb kalandfilm kerekedett ki belőle, de azért az eredeti filmben több a művésziség, és a mondanivaló.
The Mummy - 1932. Rendezte: Karl Freund
The Mummy - 1999. Rendezte: Stephen Sommers
The Wolf Man (A farkasember)
A Universal Studio 1941-ben készítette el a mára már klasszikussá vált rémtörténetet. Ma szemmel nézve túlságosan lassú és eseménytelen, a színészi játék és a félelemfaktor is meglehetősen alacsony. A farkasember maszkja inkább nevetséges, mint rémisztő, túl emberiek a vonásai. A filmben a Universal akkori sztárja Lugosi Béla is kap egy rövid szerepet. A feldolgozás legtöbb tekintetben követi az alapkoncepciót, viszont a történetet viktoriánus díszletek közé helyezi, és némileg csavar rajta. Anthony Hopkins és Benicio del Toro játékára nem lehet panasz, a képi világ sötét, a trükkök annak ellenére jók, hogy a farkasembereket számítógépes grafikával jelenítették meg.
Az eredeti filmet pusztán klasszikussága miatt érdemes megnézni, de igazából nem tud mai szemmel nézve horrorfilmként működni. A feldolgozás sok tekintetben felülmúlja az eredeti filmet, hangulatában és a színészi játékban mindenképpen.
The Wolf Man (1941). Rendezte: George Waggner
The Wolfman (2010). Rendezte: Joe johnston
The Thing (from another World)
Az eredeti film kevésbé horror, inkább sci-fi az 50-es évek legelejéről. Lassúsága és kimértsége ellenére sikerül megteremtenie az elszigetelt északi sarki kutatóbázis légkörét, karakterei viszont kissé egysíkúak. A szörnyeteg humanoid alakot ölt. A rendező a meglehetősen statikus történetvezetés ellenére sikerrel teremti meg a feszültséget. A film sok jelenete és elképzelése köszön vissza későbbi alkotásokban mint például a Geiger-Müller számlálós jelenet az Alien filmekben, mint mozgásérzékelős jelenetsor. Vagy a tudós, aki szembemegy az elképzelésekkel és az idegen lényt nem elpusztítani, hanem felhasználni, tanulmányozni akarja. Az 1980-as változat azon remake-ek egyike, melyek talán ugyanúgy, vagy jobban sikerültek, mint az eredeti film. Képi világában, hanghatásaiban, zenei aláfestésében és feszültségben is felülmúlja az eredetit. A remek szereplőválasztás és az idegen lény humanoid formájának elvetése fokozza a paranoid félelmet, az egymásra utaltságot és a gyanakvást a kutatóbázis lakói között. A két film sok ponton egyezik, Carpenter a feldolgozásban megtartott számos elemet az eredeti filmből, például a kutyákat, a tüzet, a vérrel kapcsolatos alapkoncepciót, az elektromosságot, valamint a főcím - a "The Thing" felirat egy az egyben azonos az eredeti filmével. A bázist áthelyezi a déli sarkra, karakterei jellemét sokkal jobban felépíti, a horror hatást fokozza. A feldolgozás nem csak a 80-as évek legjobb filmjei közé került be, de mind a mai napig kultuszfilmként kezelik a horrorrajongók.
Az eredeti film egy igazi klasszikus, érdemes megnézni, de kicsit lassú és szájbarágós néhány helyen, de jóval a korszak sci-fijei előtt jár cselekményében és látványvilágában. A feldolgozásnak sikerül felülmúlnia az eredeti filmet szinte minden tekintetben, (Ami ritkaságnak mondható)
The Thing - from another World (1951). Rendezte: Christian Nyby
The Thing (1980). Rendezte: John Carpenter
House of Wax (Viaszbábuk háza/Viasztestek)
Az 1953-as House of Wax az első 3D-s technikával készült film volt, melyet nagy stúdió készített. Ezt még kiegészítették speciális stereo hanggal is. A film sztárja Vincent Price, aki remekül játssza az őrült szobrászt. Feszültségben megfelel a kor elvárásainak, természetesen egyáltalán nem véres, de jól összerakott horrorfilm. A film egyik csúcspontja a viaszmúzeum megnyitójának kikiáltója. A feldolgozás csak nagy vonalakban követi az eredeti filmet, inkább egy tinislasher lett belőle, mint okosan felépített horrorfilm. Véres és sok helyen brutális. 3D-s változatot is forgattak belőle, a hatások jól működnek.
Az eredeti film egy igazi klasszikus, a 3D-s filmek egyik előfutára, a remek Vincent Price főszereplésével. A feldolgozás semmilyen tekintetben nem éri utol az eredeti filmet.
House of Wax (1953). Rendezte: André de Toth
House of Wax (2005 ). Rendezte: Jaume Collet-Serra
The Blob (A massza)
Az 1958-as The Blob tipikus sci-fi a hays code hatása alatt. Egyetlen halálesetet sem láthatunk a vásznon, a legkomolyabb káromkodás a "fenébe". Egy sztárt - Steve McQueen személyében - sikerült leszerződtetni a forgatásra, de a forgatókönyv gyengesége miatt nem sokat tudott hozzátenni a filmhez. A speciális effektusok gyengék, főleg mai szemmel nézve, és nagyon kevés a feszültség is a filmben. Az 1988-as feldolgozás messze túlszárnyalja elődjét. A tempó felgyorsult, a speciális effektusok elsőosztályúak. A massza megjelenítése is kiemelkedő, remekül alkalmazzák a kék hátteret és a maketteket. A film rengeteg kaszkadőrmunkát és pirotechnikát vonultat fel, amelyek tovább javítják az amúgy is jó összképet. A szereplők jól játszanak. Az eredeti filmet körülbelül 80%-ban követik az események, ugyanakkor egy csavarral túllépnek azon és "földi megvilágításba" helyezik a dolgokat, ami jót tesz a történetnek.
Az 58-as film klasszikus, de messze nem kiemelkedő, így azt kell mondanunk, hogy a feldolgozás ebben az esetben messze jobban sikerült.
The Blob (1958). Rendezte: Irvin S. Yeahworth Jr.
The Blob (1988). Rendezte: Chuck Russell
The Fly (A légy)
Az ötvenes évek vége horrorfilmjeinek nagy része Vincent Price-ról szólt. A légy egy tudósról szól, aki a teleportálás titkát kutatja, majd kísérlete drámai végkifejlethez vezet. The Fly korának egyik legfeszültebb filmje, remek szereplőkkel, jól felvezetett drámával és mind a mai napig emlékezetes befejezéssel. Nem csoda, hogy a Fox stúdió egyik legjövedelmezőbb filmje lett 1958-ban. A rendező mesterien teremti meg a nyomasztó atmoszférát a filmben. A trükkök mind a mai napig megállják a helyüket. Az 1986-os feldolgozás módosít a történeten több helyen, drámaiságában nem éri utol a klasszikust. Inkább a speciális effektusok és a véres horrorelemek dominálnak, sokkal erőszakosabb és direktebb, mint az eredeti változat. A speciális effektusok megfelelnek a kor elvárásainak, jól mutatnak a vásznon az átváltozás fázisai, a maszkmesterek kitettek magukért. Látványra mindenképpen erősebb, mint az eredeti film.
Az eredeti film egy kortalan klasszikus, mely beírta magát a horrorok nagy könyvébe. A befejezés feledhetetlen és megismételhetetlen. A 1986-os feldolgozás nézhető, erős közepes horror, de nem tudja felülmúlni az ikonikus eredetit, mely kötelező minden horrorrajongó számára.
The Fly (1958). Rendezte: Kurt Neumann
The Fly (1986). Rendezte: David Cronenberg
The House on Haunted Hill (Ház a kísértethegyen)
Az 1959-es film a bizonytalanság és a félelem fenntartására épít, véres jeleneteket nem láthatunk benne, csak a feszültségkeltés és a bizonytalanság a rendező eszköze arra, hogy fenntartsa a néző figyelmét. A történet lassan bontakozik ki, a motivációk a végére válnak egyértelművé. Annak ellenére, hogy csak egy kis költségvetésű alkotás, jó szórakozás, bár a mai megnövekedett ingerküszöb számára a film ijesztései és feszültségkeltő eszközei már nem túl hatásosak. Az 1999-es feldolgozás néhány dolgot megtart az eredeti filmből, de alapjaiban új szituációt vázol fel. Sokkal véresebb és erőszakosabb, a kamerakezelés és vágás is a modern elvárásoknak felel meg. A film jelentős része nagy vonalakban követi az eredeti filmet, azzal a csavarral, hogy a természetfeletti részt felerősíti és a végkifejlethez hozzáteszi. A rendező sok dolgot megtartott az eredeti filmből, így például a halottaskocsikat, a lezuhanó tárgyat a film elején (az eredetiben csillár, a feldolgozásban üvegablak, valamint a tulajdonos, akitől bérlik az épületet mindkét filmben azonos. A feldolgozásban az épület már nem kúria, hanem egy volt elmegyógyintézet, ahol az 1930-as években brutális kísérleteket folytattak a bentlakókon.
Az eredeti 1959-es film klasszikusnak tekinthető, inkább egy jól megkomponált thriller, mint horror, a zseniális Vincent Price főszereplésével. Lassú, néhol mai szemmel nézve már túljátszott. Az 1999-es feldolgozás véresebb, és drasztikusabb, gyorsabb és kegyetlenebb. Számos utalást találunk az eredeti filmre, mint például a főszereplő mágnást Price-nak hívják, utalva ezzel az eredeti film főszereplőjére (Nem beszélve arról, hogy viseletében és kinézetében is hasonlít Price-ra). Feldolgozáshoz képest tud újat hozni, de nem kiemelkedő.
The House on Haunted Hill (1959). Rendezte: William Castle
The House on Haunted Hill (1999). Rendezte: William Malone
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése