Poszt-apokaliptikus jövő a múltunkban.

2008-ban járunk. Londont vastagon víz borítja. Az utcákat, utakat, a házak alagsorait megtöltötte a Temze vize. A rendszer stabil, de fenntartásához megerősített rendőri hatalomra van szükség.

Akár hír is lehetett volna ez a napi sajtóban, de végül nem lett az. Rengeteg apokaliptikus, poszt-apokaliptikus és disztópiás filmben jövendölték meg elkövetkezendő sorsunkat, megteremtve egy alternatív világot. Érdekes végignézni ezeket az elképzeléseket és összevetni azzal ami esetleg megvalósult belőlük. Cikkünkkel főként a 70-es évektől napjainkig tartó időszakot vesszük górcső alá, és végighaladunk néhány filmen, melyek sötét jövőt jósoltak az elmúlt évekre.

Először is kicsit boncolgassuk, mi is az a "poszt-apokaliptikus mozi". Olyan jövőképet bemutató, gyakran erőszakos filmeket értünk ez alatt, amelyek a közeli jövőbe (a film bemutatásának időpontjához mérten) helyezik cselekményüket és mutatják be a megváltozott, gyakran romokban heverő világot. A világ elpusztulásának, elkorcsosulásának számos kiváltó oka lehet, de az alaptézisek néhány pontba gyűjthetőek. A nukleáris világégés az egyik kedvelt és sokat feldolgozott kiváltó esemény. Hasonló számban van jelen a valamely vírus által kipusztított világ és a túlélők elkeseredett küzdelme a túlélésért. (Ide sorolhatjuk a zombifilmek egy rétegét is, de ezzel bejegyzésünkben nem foglalkozunk). Valamint a különböző nyersanyagok hiánya, és ennek eredménye vezethet az apokalipszishez. Külön műfajt képvisel a "morális-apokaliptikus" alkotások zöme, amelyeket disztópiásnak, vagy antiutópisztikusnak is nevezhetünk. Ezek jellemzője az élhető(bb) világ, de vagy az erkölcsi romlás, vagy valamely hatalom (kormány, multicég) elnyomása kényszeríti a világot sötétségbe. Éhség, járványok, elnyomás. A brutalitás, az egyén, a gondolat elnyomása mindennapos. Ennek legjobb példája az 1984 című film.

A hetvenes évek végén szinte a semmiből robbant be a mozikba a Mad Max (1979). Cselekménye a közeljövőben játszódik, tehát bőven a nyolcvanas évekre tehető. Sokban eltér a legtöbb poszt-apokalitpikus filmtől, sőt inkább disztópiásnak nevezhetnénk, mint poszt-apokaliptikusnak. A világ, melyet bemutat élhető, erőforrásokban viszonylag gazdag. Maga a romlás a társadalomból eredeztethető, a bűnözési ráta növekedésével a civilizált világ indul hanyatlásnak. Indoklást nem sokat kapunk, egyszerűen csak ebben a világban találjuk magunkat. Valamilyen szinten előremutató, ugyanakkor semmi nem valósult meg (szerencsére) a felvázolt világból. Hasonló, ugyanakkor sötétebb képet fest a kriminalizálódott társadalomról az Escape From New York (Menekülés New York-ból - 1981). 1997-ben járunk, amikor egész Manhattan egy büntető telep. Szigorúan őrzött börtön. A jövőkép futurisztikus és a film készítésének időpontjában sem lehetett komolyan venni. A történet elején a narrátortól azt halljuk, hogy a bűnözési ráta 1988-ra 400%-al növekedett. A társadalom szétesett, a rendőri hatalom mindenható. Komoly és sötét világkép, sokkal erőszakosabb, mint a fent említett Mad Max-é. Tovább fokozza a hatást, hogy az egész film sötétben játszódik és a vasbeton váltja fel az Ausztrál füves pusztaságot. Büntetőtáborban játszódik a No Escape (Menekülés Absolomból (1994)) is. A történet szerint 2011-re a legveszélyesebb bűnözőket egy börtönszigetre szállítják, ahol tipikus poszt-apokalitpikus társadalomba rendeződtek a rabok. (maga a film 2021-ben játszódik) Mindegyik említett filmünkben hasonló az alapfelállás. A börtönöket magántársaságok irányítják (A magántársaságok által irányított világ szívesen alkalmazott téma a sci-fi mozikban, egy következő cíkkünkben foglalkozun majd ezekkel a filmekkel is), állami befolyás nélkül, így szabad kezet kapnak a társadalomra veszélyes elemek megregulázásában, amely általában brutális eszközökben nyilvánul meg. A bűnözők jól szervezett társadalmat építenek ki, a vezetésért könyörtelen harc folyik, és békés kolóniákat terrorizálnak.

Mad Max (1979)

Kevésbé poszt-apokaliptikus, de szintén az erőszak vonalán mozog a Predator 2 (Ragadozó 2), mely cselekményét 1997-be helyezi. Los Angeles utcáit a megerősödött fegyveres bandák uralják, mindennapos az erőszak. Afféle modern Beirut. Nyiván motiválhatták a film készítőit a készítés időszakában erőre kapó bandamozgalmak. Hasonló témájú (idegen lénnyel harcol a főhős egy elvadult világban) a Split Second - Őrült Stone avagy 2008: A patkány éve (1992) is. A történet a vízzel borított Londonban játszódik. 2008-ra a Temze és a tenger szintjének emlekedése Velencéhez hasonlóvá alakította az angol fővárost. A rendőri erők jól szervezettek, de napi küzdelmet folytatnak a megerősödött bűnözéssel. (Nem témába vágó, de a fent említett filmek vonalán mozgó alkotás az I come in Peace (Dark Angel) - Sötét angyal (1990) is.) Szintén szörnyeket, vagyis sárkányokat ígér 2020-ra a Reign of Fire (2020 - A tűz birodalma (2002)) is. A filmből megtudhatjuk, hogy a 2000-es évek közepén Angliában felélednek a sárkányok, melyek az egész világot uralmuk alá hajtják és 2010-ben az emberek megmaradt erői bevetik az atombombákat ellenük, amelyek természetesen a föld jelentős részét pusztítják el.

Split Second - Őrült Stone avagy 2008, A patkány éve (1992)

A Mad Max folytatása (Mad Max 2 - Road Warrior - Az országút harcosa - 1981) átvezet minket a poszt-apokaliptikus világba. A nyersanyagok elfogytak, a fosszilis tüzelőanyagokért folytatott küzdelem olyan háborúhoz vezetett, amely pusztulásba sodorta a Földet. A modern civilizáció megszűnt, brutális bandák uralják az elsivatagosodott területeket. A káosz, erőszak mindennapos. A hetvenes évek elején az olajembargó megmutatta, hogy a modern világunk képtelen élni az üzemanyag nélkül. Amint elkezdett emelkedni az olaj ára, a nyugati világtőzsdéi megremegtek. Ezt továbbgondolva mutatja be a film az elpusztult világot. A modern punk mozgalmak, az anarchiát hirdető csoportok és az olajfüggés adja a történet alapját, mely természetesen egy meglehetősen alternatív jövőképet alkot a nyolcvanas évek közepére. A Mad Max 2 rengeteg filmben másolták, utánozták az alapkoncepciót. (Pl.: Hell Comes to Frogtown - Békaváros - 1988, Steel Dawn - Puszta acél - 1987, I nuovi barbari - 1983)

Az olasz filmesek mindig is vevők voltak arra, hogy amerikai sikereket másoljanak le. Miután a spagettiwesternek kifújtak, jöttek a különböző poszt-apokaliptikus alkotások. Témánkba vág az 1982-es 1990: I guerrieri del Bronx (Bronx Warriors) című film, amely 1990-re ígért nagyon sötét világot. New York 1990-re romokban hever, ahogy az államigazgatás, a rendőri erők és a civilizáció is. Mindent bűnbandák uralnak, a fegyverek szava a döntő. Szakadt punkok, bőrpáncélos motorosbandák, elmebeteg fosztogatók. Tipikus poszt-apokaliptikus világkép, bár itt nem beszélhetünk azt ezt kiváltó tényezőről, tehát sem atombombák meg robbantak, sem a nyersanyagokban nem szenvednek hiányt. (a 80-as években Olaszország ontotta magából a jövőben játszódó poszt-apokaliptikus filmeket. Legtöbbjük a Mad Max 2 olcsó másolata. Példaként néhány jobb alkotás: Gli sterminatori dell'anno 3000 (Exterminators in the year 3000) - 1983, Fuga dal Bronx (Bronx Warriors 2) - 1983, 2019 - Dop la caduta di New York (2019 - After The Fall of New York - 1983.

1990: I guerrieri del Bronx - Bronx Warriors (1982)

A jövőben játszódó filmek egyik érdekes mellékága a kiborgos mozi. A The Terminator (A halálosztó - 1984) óta se szeri se száma a másolatoknak. A The Terminator egyébként is cikkünk témáját képezi, ugyanis történetében 1997 augusztus 29-ére teszi a nukleáris világégést, amelyet a Skynet nevű számítógépes rendszer okoz. A The Terminator-ban már 1984-ben előrevetítik a globális computeres irányítást, kommunikációt és annak veszélyeit. Bár a "jövendölés" nem igazolódott be, de már 1997-re komoly számítógépes irányítás alatt állt életünk nagy része, amely mára szinte teljessé vált. Szintén érdekes elgondolás az 1990-es Class of 1999 (Kiborgtanárok) is. A diákokat 1999-re kiborgok tanítják, így a könyörületesség és emberség teljesen kiveszik az eszköztárból, egyenes utat biztosítva az ellenállás kiépüléséhez és a fegyveres harchoz.

A nukleáris háború már a fentebb említett filmek némelyikében is feltűnt, de érdemes külön foglalkozni vele. Az 1997-es The Postman (A jövő hírnöke) az atomháború utáni világot 2013-ra teszi. Tehát a világégés a 2000 évekre tehető. A világ nagyrésze a radioaktív tűz áldozata lett, a kormányok megszűntek létezni. A radikális erők irányítják a kis kolóniákban élő emberek életét, sokszor rabszolgasorba döntve őket. A technológia szinte teljesen eltűnt.

Kevésbé poszt-apokaliptikus, mégis sötét jövőképet ígérő filmek az antiutópisztikus (disztópiás) alkotások. A társadalom bár látszólagos rendezett keretek között él, tehát magát a civiláziós vívmányokat nem pusztította el világégés teljesen (bár atomháború dúlt), a kultúra és szabad gondolat haldoklik, vagy teljesen kiveszett a társadalomból. A Nineteen Eighty-Four-ban (1984) egy ilyen társadalmat kapunk teljes valójában. (a regény 1948-ban készült, cselekményét 1984-be teszi). Mai világunk nem sokban tér el a bemutatott világ egyes részeitől. A totalitárius diktatúra ugyan nincs jelen, de életünket egyre jobban behálózza a modern média, mindenhol kamerák figyelik minden lépésünket és "hivatásos megmondóemberek" alakítják döntéseinket. Komor jövőkép, diktatórikus romlottsággal. Hosszasan elemezhetnék a film mondanivalóját, de jelen cikkünkben csak érintőlegesen foglalkozhatunk vele. Hasonló, diktatórikus világot mutat be a 2000-es évekre a japán Batoru Rowaiaru (Battle Royale - 2000) is, amelyben az elvadult diákokat, akik erőszakosan rombolják a társadalmat véletlen kiválasztás alapján egy büntetőszigetre száműzik, ahol egymást ellen fordítják őket. A szigetet csak egy hagyhatja el élve. Hasonló elnyomott világot mutatba be, bár kicsit későbbre datálja cselekményét a Fortress (1992) is. Az emberi jogok csorbát szenvednek, az ellenszegülőket maximális biztonsági szintű börtönökbe zárják.

Batoru rowaiaru (Battle Royale - 2000)

Külön említhetjük azokat a filmeket, ahol az emberiség szinte teljesen kipusztul a világról és csak egy, vagy néhány túlélő marad a Föld színén. Ilyen film például az Omega Man (Az omega ember - 1971). A cselekményt 1975-re teszi, amikor a Szovjetúnió és Kína háborúban áll egymással és olyan biológiai fegyvereket vetnek be, amelyek kipusztítják az emberiséget. Az emberi faj bukásával foglalkozik The Last Man on Earth (Az utolsó ember a Földön - 1964) is. Egy tudós az egyetlen túlélője az emberiség nagy részét kiírtó, vagy mutánssá alakító vírusnak. A történet 1968-ban játszódik. Ebben az időszakban a világhatalmak ténylegesen rendelkeztek tömegpusztító vegyifegyverekkel, az ettől való félelem beépült a mindennapokba bizonyos területeken.

Ebben a rövid cikkben érintettük némileg a sci-fi filmek azon válfaját amit poszt-apokaliptikusnak hívunk. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk azon filmek között, amelyek a közelmúltra tették cselekményüket. Szerencsére egyik jóslat sem vált be, különben most nem olvashatná senki ezt a cikket. A bejegyzés végére egy kis táblázat néhány filmről, gyártási évről és a cselekmény évéről.

• Omega man - 1964 --> 1968
• The Last man on Earth - 1971 --> 1975
• Mad Max - 1979 - Nyolcvanas évek közepe
• Mad Max 2 - Road Warrior - 1981 --> kilencvenes évek eleje
• Escape from New York - 1981 --> 1997
• 1990: I guerrieri del Bronx - 1982 --> 1990
• Nineteen Eighty-Four - 1984 --> 1984
• Class of 1999 - 1990 --> 1999
• Split Second - 1992 --> 2008
• No Escape - 1994 --> 2011
• The Postman - 1997 --> 2013
• Batoru Rowaiaru -  2000 --> 2000-es évek eleje
• Reign of Fire - 2004 --> 2010 és utána

Shoot to Kill (Gyilkos lövés - 1988)

Roger Spottiswoode a nyolcvanas évek elején már letette névjegyét a Terror train (1980) című filmmel, jó érzékkel teremtette meg a feszültséget későbbi filmjeiben is, így nem meglepő, hogy a Shoot to Kill is egy feszült, a végsőkig kiélezett thriller lett.

A főszerepre sikerült megnyerni Sidney Poitier-t és Tom Berengert. Poitier az előző tíz évben nem vállalt filmszerepet, csupán rendezett. Egyfajta örömjáték ez a film számára, lubickol a profi, és akadályokat leküzdő, de mégis hiányosságokkal küzdő FBI ügynök szerepében. Például remek kitekintések találhatóak előző szerepeire is. Egy mondatában, melyben közli Berenger karakterével, hogy ő már küzdött a Mafia, a KGB és a Klu Klux Klán ellen, rejtetten utal más filmszerepeire (Let's Do It Again - 1975, In The Heat of The Night - Forró éjszakában - 1967, Little Nikita - A kis Nikita - 1988), valamint a medvés jelenetben egyértelműen látszik, hogy élvezte a forgatást. A film egyik humorforrása is ez, Poitier egysorosa  zseniális (Everybody else around here act like they never seen a black-man before, why should a bear be any different? ) Berenger hozza a megszokott profi karakterformálást.

A történet röviden a következő: Egy könyörtelen gyilkos, aki több milliónyi gyémántot zsákmányol t,a kanadai határ felé tart, hozzácsapódva egy horgásztársasághoz, akiket egy túravezető kalauzol a vadonban. Nyomában szegődik az eltökélt FBI ügynök (Poitier), aki segítséget kér a  túszul ejtett túravezető társától (Berenger). A két férfi közötti ellentét hamar feszültséget okoz közöttük, de ha túl akarják élni a vadont, és meg akarják akadályozni a gyilkost abban, hogy megölje a túravezetőt le kell küzdeniük ellentéteiket A két világ, a város és a vadon szembenállása a két férfin keresztül teljesedik ki, a film is két részre bomlik, mindegyikük megkapja a lehetőséget, hogy saját közegében megmutathassa képességeit.

A feszültség megteremtésében nagy szerepet játszik az az elgondolás, hogy a film nagyjából feléig nem tudjuk, ki a gyilkos. A horgászcsapatot úgy állították össze, hogy több olyan színész szerepeljen benne, akik régebben már játszottak negatív karaktert, így a néző elég sokáig találgathat, hogy ki lehet a hunyó. A film így három jelentős részre oszlik, egyrészt Poitier és Berenger karakterének ellentéte, a "ki lehet a gyilkos kérdés", valamint a versenyfutás az idővel faktor.

A film legnagyobb erénye, hogy ellentétben a nyolcvanas évek legtöbb filmjével, sikerült túllépni a sablonos karaktereken, és a felesleges trükkökön. A forgatókönyvnek köszönhetően kidolgozottak a karakterek, egyértelműek motivációik. A helyszín megválasztása is elsőrangú, a megszokott városi díszletek helyett a  gyakran hóval takart vadonban találjuk magunkat, ahol a túlélés záloga a tapasztalat.

Érdemes időt szánni erre a filmre, két remek színész (Poitier és Berenger) játékának, valamint a rendezésnek köszönhetően mindmáig megállja a helyét a thrillerek között.

Psycho Cop - 1989

Mindjárt az elején szögezzünk le egy dolgot. A Psycho Cop önmagában egy rossz film. Gyenge színészi játék, rossz rendezés, az operatőr sem állt a helyzet magaslatán. Az egész egy Maniac Cop (Mániákus zsaru - 1988) koppintás, abból is a pofátlanabb fajta. Gyakorlatilag egy az egyben másolja Maniac Cop karakterét.

Felmerülhet a kérdés, akkor miért foglalkozunk ezzel a filmmel. Azért mert hibái ellenére is szórakoztató. Teli van klisékkel, a történet kiszámítható. A szereplők elkövetik az összes idiótaságot, amit ilyen helyzetben (egy őrült gyilkos vadászik rád az erdőben), játékuk nagyon felejthető. Egyszerűen olyan érzése van az embernek, hogy valamilyen kisvárosi színitanodából verbuválták a főszereplőket.

A történet dióhéjban. Egy fiatalokból álló csoport érkezik az erdei luxusnyaralóhoz. Nem is sejtik, hogy nyomukban jár Vickers rendőr és válogatott módon mészárolja le őket, mert szövetséget kötött a sátánnal. A filmben az ő karaktere és az őt alakító Robert R. Shafer az egyetlen kiemelendő karakter. Nagyon jól adja az őrült, megállíthatatlan gyilkost. Olyan tekintete van, hogy csak a nézésért életfogytig gumiszoba.

Összességében nem olyan szörnyű a film, mint amilyennek lefestettem, de aki egy vérben tocsogós tini-horrorra vágyik az ne ezt a filmet nézze meg. A halálok legtöbbjét nem látjuk, az erőszak sem veszélyes, kissé képregényszerű és elnagyolt, a verekedések - feltehetően a színészek képzetlensége miatt erőtlenek.

Egy esős szombat délutánra mindenképpen jó szórakozás lehet.

Philadelphia Experiment (Az idő pallosa - A Philadelphia kísérlet - 1984)

Időutazós sci-fi amely egy II. világháborús mítoszból építkezik. A történet alapja, hogy a második világháborúban az amerikai hadsereg olyan technikán dolgozott, amely képes láthatatlanná tenni a hadieszközöket. Természetesen ebből jelenlegi tudásunk szerint semmi sem igaz, csak kitaláció az egész.

Stewart Raffill, aki már meglehetősen nagy tapasztalattal rendelkezett ebben az időben a kalandfilmek és sci-fik terén, ebből a mítoszból teremtett időt és teret átölelő történetet. A film készítésébe bevonta John Carpentert is, akinek bábáskodása látszik a végeredményen. Feszes rendezés, jól felépített forgatókönyv. A cselekmény érthető és nincsenek különösebb lyukak a sztoriban, ugyanakkor sok dolog nem indokolt kellőképpen és nem sikerült a rendezőnek visszaadnia azt a fajta konfliktust, amely a főszereplőkben játszódik le, túl könnyen fogadják be a számukra jövőbeli eszközöket, könnyen azonosulnak az új dolgokkal. Nem indokolt az sem, hogy tengerészként miért kezdenek menekülni a tengerészet elől, holott ők azok, akiktől segítséget kaphatnának. De ezek a dolgok nem befolyásolják a történetet, viszonylag konstans és összefüggő.

A történet szerint a negyvenes évek közepén, a háború utolsó éveiben az amerikai hadsereg egy hajót próbál a radar által láthatatlanná tenni. A kísérlet túl jól sikerül és a hajó teljesen eltűnik. Két matróz pedig 1984-ben találja magát. Nyomukban a katonai titkosszolgálattal és ráébredve arra, hogy  a múltat és jelent egyazon kísérlet kapcsolja össze.

A trükkök nem kiemelkedőek, sok a rávetítés és a negatív fényképezés, de azért bőven megfelel a műfaji elvárásoknak. A pirotechnika jól működik. Külön kiemelendő az autós üldözés a film közepe felé. Helikopterről forgatták és a rendező és vágó munkáját dicséri az amit látunk. Lendületet és szédítő kamerakezelés, korát meghazudtoló látvány.

A szereplőkre nem lehet panasz. Michael Paré korának egyik legjobb tehetsége volt, sajnálatos, hogy nem sikerül a kitörés. Nancy Allen pedig jól hozza a mellékszerepet, bár talán kissé bugyuta a karaktere. A többi szereplő is illik a történetbe.

A film Philadelphiába helyezi a történetet ám a forgatás Dél-Carolinában zajlott egy katonai múzeumban, ahol mind a mai napig abban a helyzetben láthatóak a hadihajók, mint ahogy a filmen is láthattuk. A film viszonylagos sikere is közrejátszott abban, hogy 1984-ig ez a film volt az, amely a leghamarabb került VHS forgalmazásra a mozibemutató után. A bemutató augusztusban volt, és már október közepén videón is kapható volt a film.

Akik szeretik az időutazós sci-fiket és a kalandfilmeket azoknak mindenképpen ajánlott ez a mozi. Jó látvány, megfelelő színészi játék és viszonylag erős forgatókönyv.

Jancsó Miklós - Fényes szelek (1968) original shooting location - Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjének egyik eredeti forgatási helyszíne)

Blogunk a héten Várpalotán járt, így nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy meg ne látogassuk az egyik legismertebb magyar rendező, Jancsó Miklós filmjének, a Fényes szelek egyik forgatási helyszínét, amely alig 400 méterre van Tom Hooper forgatási helyszínétől.

Az Inotai víztározó jelenleg horgásztóként üzelmel, a szemközti dombból már nagyobb darab hiányzik, mivel murvát termeltek ki belőle, de alapjában véve a helyszín nem sokat változott 1968 óta.

Sajnos eredeti felvételeket nem tudunk mellékelni a filmből, mivel azzal szerzői jogot sértenénk, így a kedves blog-látogatók nézzék meg a filmet, és úgy vessék össze a képeket a régi helyszínnel.

Hollywood-Monster (a.k.a. Ghost Chase - 1987)

Mai filmünk Roland Emmerich egyik korai amerikai rendezése. Német-Amerikai kooprodukcióban készült, a forgatás jelentős része Hollywoodban történt. A film tipikusan nyolcvanasévekbeli. Könnyed humor, remek bábtechnika, jó zenék és kis költségvetés.

A történetben két fiatal srácot ismerhetünk meg, akik amatőr filmesek, és vágyuk, hogy leforgassanak egy igazán jó horrorfilmet. Csak ez sajnos nem egyszerű, mert pénzük az nem sok van. Amikor az egyik fiatal betölti 21. évét hozzáfér örökségéhez, ami nem más, mint néhány régi lim-lom, köztük egy antik óra. Amelyből éjfélkor egy szellem bújik elő, aki az egyik őse megölt komornyikja és tudja az utat az elrejtett hatalmas vagyonhoz. Nem telik bele sok idő és a kis csapat, nyomukban a gonosz film-mágnással (aki szintén a pénzre hajt) már rója is Hollywood utcáit, hogy megtalálják az elrejtett vagyont.

A karakterekre nem lehet panasz, nyilván nem Akadémiai Díjas alakítások, de egy ilyen kis költségvetésű filmben nagyon jó látni a lelkes színészeket. A főgonosz szerepére sikerült megnyerni Paul Gleason-t, aki ekkor már befutott színészként nagyban hozzájárult játékával a filmhez.

Az egész film képregényszerű, könnyed, annak ellenére, hogy a rendező a film elején azt a látszatot akarja sugallni, hogy a két főszereplő hardcore horrorrajongó. Szobájuk falát a Friday The 13th (Péntek 13 - 1980), Night of The Living Dead (Az élőhalottak éjszakája - 1968) valamint többek között a Shining (Ragyogás - 1980) filmek poszterei tarkítják. Körös-körül a horrorfilmekhez kapcsolódó műhely található, félkész bábok, makettek, és kellékek. Az egész mégsem félelmetes, inkább könnyed humorral átitatott. A szellem megvalósítása a kornak megfelelő, rajzolt, rávetített, majd mechanikus bábbal megoldott. Nagyon kidolgozott bábú, aprólékos mozgásra is képesek az arcizmai, érzelmeket tud átadni. A kidolgozottság ellenére a szellem csak másodlagos karakter, kevés időt kap a vásznon, valahogy nem sikerül főszereplővé tenni.

Az egész film kissé gyermeteg, a karakterek szerethetőek, erőszak nincs a filmben, mégis kellően leköti az ember figyelmét. A végső összetűzés szépen felvezetett, nincsenek üresjáratok, a viccek a megfelelő helyen sülnek el. A zenék tipikusan nyolcvanas évekbeliek, a kezdés pedig rajzolt, rajzfilmszerű. Ennek ellenére talán a kis költségvetés hibája, talán a forgatókönyvé, de a film kissé a levegőben lóg.

Összességében egy szórakoztató és könnyed, tipikusan a nyolcvanas éveket idéző film a Ghost Chase. Egy könnyed délutáni mozizásra mindenképpen ajánlott.