Ez bizony nem volt vicc. Jól felvezetett és megkomponált slasher a 80-as évekből.
A történet akár szokványos is lehetne. Néhány tini elindul, hogy egy, az isten háta mögötti házban töltsenek egy hétvégét, igyanak, partizzanak, hülyéskedjenek egymással és persze hogy "mélyebb barátságot létesítsenek a két nem között". A tipikus archetípusokat természetesen megtaláljuk a társaságban, úgy, mint a nagyszájú szépfiú, a tudálékos srác, a visszahúzódó csajszi és a kikapós rosszéletű. Minden adott ahhoz, hogy a játékidő alatt szép számmal megfogyatkozzanak.
És nem is kell sokat várnunk, el is kezdődik az elhullás. Válogatottabbnál válogatottabb módon pusztulnak a fiatalok, bennünk pedig egyre erősödik a kérdés, hogy ki lehet a gyilkos.
A gyilkosságok mégsem lépik át a határt, nem válik a film öncélú vérfürdővé, nem találkozunk természetfeletti gyilkossal sem. A rendező ügyesen egyensúlyoz azon a vékony vonalon, ahol még nem lendül át sokak számára elfogadhatatlan erőszakba, de mégis sikerül megteremtenie azt az atmoszférát, amelyben bárki lehet áldozat. Ahogy haladunk előre a történetben úgy ismerjük meg a motivációkat, és várjuk a végkifejletet, amikor lehet, hogy mi leszünk április bolondjai?
Nem az a szokványos tini-slasher, jó látvánnyal és fényképezéssel. A rendező nem próbált erőltetni semmit, sikerült megőrizni a könnyedséget, már ha élhetünk ilyen kifejezéssel egy slasher mozi kapcsán. Külön kiemelendő, hogy a rendező nem folytatja a nyolcvanas években megkezdett tinihorror hagyományt, így nincsenek komolyabb "felnőtt" jelenetek. Hatásában inkább a 70-es évek suspense filmjeiből próbál meríteni, összegyúrva azt a nyolcvanas évek trendjével. Ebből aztán egy meglepő és előremutató alkotás kerekedik ki. Érdemes végignézni, a legvégéig tartogat meglepetéseket.
Igazi feelgood slasher, bőven megér egy 7/10-et
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése